Minden így kezdődött…
A képek iránt érzett vonzalom, jobban mondva azok színeihez, valamikor 2010 környékén kezdődött, ekkor még gépészmérnökként tevékenykedtem, és életemben a fotózás csak egy kellemes kikapcsolódásnak tűnt. Ám a fényképrendelések sorozatos csalódásai után úgy döntöttem, saját kezembe veszem a dolgot.

Kezdetben a nyomtatásaim zömét fakónak, élettelennek találtam, ezért beleástam a témába magamat – hogyan tudok úgy kinyomtatni egy fotót, hogy színhelyes legyen, és mágnesként vonzza a tekintetemet.
Ekkor még nem gondoltam, hogy mekkora fába vágom a fejszémet, és hogy egy új szerelem kezdődik.

2016-ban amikor körbenéztem magam körül, három nyomtatót láttam, amiből a legnagyobb, egy 2 méter széles fényképnyomtató “csöppség” volt…, igen egy picit megdöbbentő volt a látvány, de csak mosolyogtam egyet.
Ebben az időben a vászonképek készítése vált igazán a szívügyemmé, felkerestem az egyik fotós barátomat, hogy szívesen készítenék neki vászonképeket csomagajánlatai mellé (szerencsére ő is jó ötletnek tartotta).

Nagyon sokat köszönhetek neki, mert igazából ezek a munkák közben jöttem rá arra, hogy valóban mitől tetszik egy kép, mitől leszek rá büszke elkészülte után és úgy alapvetően, hogy engem mi az ami motivál ebben az egészben.

Saját falaim áttörése
Az a bizonyos “nem vagyok elég jó” érzés sokáig kínozott. Bevallom, a nyilvánosság elé lépni gyakran rettentően ijesztőnek tűnt számomra, mert a belső maximalizmusom gyakran talált valamilyen kifogást, ami miatt inkább a háttérben maradtam. 2018-ban, a Sárvári Fotószüreten azonban fordulat állt be: azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy tartsak előadást a színhelyességről fotósok számára. Az előadás óriási sikert aratott és én is nagyon élveztem!

Utólag visszagondolva ez hozta meg nekem azt a belső támaszt, ami ahhoz segített hozzá, hogy elkezdjek hinni magamban és az eredeti szakmámtól távol álló új hivatást a mindennapjaim részévé tegyem.